Hajvert Ákos megnyitószövege:

"Sutus Pesti Emma 1990 május 25-én született Szabadkán. A középiskolát szülővárosában, nyomdaipari terméktervezés szakon, egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem képi ábrázolás szak festő szakirányán fejezte.

Ha személyiség leírást kellene róla adnom, azt mondanám, nyitott, közvetlen, életkereső fiatal művész, akinél a mosoly nem csak egy fizikai megnyilvánulás, hanem válasz az életre. Ez a válasz a művész kezében alakot, formákat, színeket eredményez, amely most itt a falakon kifüggesztett képeken lép be a mi dimenziónkba, a befogadó, néző életterébe, hat, gondolkodtat, dialógusra késztet.

Amikor Emma képeit nézem, rétegeket látok. Nemcsak vízszintes és függőleges rétegeket és azok kombinációit, hanem a mélységet is. Számomra ez a dimenzió az, ami egy képet megszólaltat. A mélység. Önkéntelenül jut eszembe a Nietzsce-i idézet: „ Ha szakadékba nézel, a szakadék is visszanéz beléd. ” Vagyis egy olyan típusú kommunikáció indul meg, ami nem a nyelv szintjén működik. Sokkal egyetemesebb. Nem kell hozzá nyelvtudás. Élet élés kell hozzá, az a batyu amit születésünkkor a kezünkbe adtak, hogy minél több élményt, tapasztalatot pakoljunk bele és hogy az általunk tapasztalt dolgok megfejtésére legyen igény bennünk. Ne menjünk csak hunyorítva el a világunk mellett. Merjünk bele nézni, véleményt formálni és megfogalmazni. Ahhoz, hogy egy mű műként hasson szükséges ez a viszonyrendszer, ahhoz, hogy ne csak tengjünk-lengjünk a világunkban, ugyanígy szükséges. A művészet földön tart és elemel, mélybe ránt és ősrobbanás-szerűen repít fel az egekig.

A körülöttünk lévő festményeken a művész nem arra törekszik, hogy egy elsődleges tapasztalást osszon meg velünk, ha ránézünk az asztalra, asztalt látunk, ha ülünk egy hegytetőn, látjuk a tájat erdőkkel, kis településekkel a tövében, patakokat, utakat.  Emmának saját kialakult képzőművészeti nyelve van, hogy többet mutasson meg ebből, a saját prizmáján keresztül. Ő kiragadva szemlél, így mutat meg nekünk új és ismeretlen, vagy kevésbé ismert világokat, amit lehet, hogy pillanatokra meglátunk, de képtelenek vagyunk rögzíteni.

Önéletrajzában így fogalmaz:

„Festésmódom egyik alappillére a megtervezett, irányított véletlenszerűség, az esetlegesnek ható gesztusok tudatos elhelyezése a vásznon kompozíciós szempontok alapján.

Keresem a harmóniát konstruktív és expresszív, geometrikus és kaotikus között. Egy-egy mértani forma elhelyezése a vásznon éles ellentétet képez a környezetét felépítő lendületes ecsetvonásokkal, csurgatásokkal, szénnel rajzolt erőteljes vonalaival, mégis, közben megszületik egyfajta harmónia, nyugalom a nyughatatlanságban.”

Emmának 2012. óta vannak önálló kiállításai itthon és Magyarországon. Máig 20 önálló kiállítása nyílt meg, valamint 64 csoportos kiálltása Szerbiában, Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Romániában.

És most a festményei a Bányai János Irodalmi Emlékház falairól beszélnek hozzánk. Ragadjuk meg az alkalmat, beszélgessünk a képekkel, és a tanulságot tegyük a batyunkba, hogy új színekben és formákban láthassuk a világot."